Itáliai jegyzetek

13/11/2010 Viterbo

"Megint szükségét éreztem annak, hogy írjak. Érdekes, ez nem szokott búcsúzáskor előfordulni. :-P
Ma egész nap egyedül bolyongtam a városban, szívtam magamba a hangulatokat, felkerestem a szívemhez közeli helyeket ("Közeli helyeken, dombokon, hegyeken...") , beléptem pár üzletbe. Kis retail therapy szükségét éreztem és fogyókúrára kényszerítettem a pénztárcám. Nem értettem miért van annyi ember az utcán és miért van már karácsonyi hangulat. Részben élveztem ezt az egészet és minél többet szerettem volna kint sétálgatni, részben viszont már szorított a sok emlék, meg a tegnap esti beszélgetés visszhangja, és alíg vártam visszaérjek már a lakásba. Nos, visszaértem. Túl nagy a csend. Nyomasztóan sok a csend és attól félek bármelyik pillanatban előbukkan valamelyik sarokból vagy a hűtőszekrény alól egy egér. Bármennyire is el tudott szomorítani, most hiányzik Giggio kérlelő tekintete és szőrös fekete éjszakai megjelenései, játékos harapdálásai. Teljes egyedüllét. A cigim füstjétől könnyezek. És mindjárt idegrohamot kapok a poharam körül röpködő légytől. Inkább most zuhanyzom egy hosszút. Viszlát, gyerekem!" És elindulva a fürdőszoba felé ezt dúdoltam: "Amíg él, el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szivéből..."